A méregtelenítés segítségével a belső szervek megbetegedésének esélye is csökkenthető.

Méregtelenítés
Méregtelenítés

Addig, amíg az emberek nem figyelnek kellően oda arra, hogy mégis mit esznek meg, amikor az olcsó, szupermarketes élelmiszerekből vacsorát készítenek maguknak, addig nem lehet arra számítani, hogy jelentősen lecsökkenne a méregtelenítés eljárására vonatkozó igény. A két dolog (olcsó élelmiszerek és méregtelenítés) között ugyanis szoros összefüggés van! A tömegtermeléssel előállított ételek esetében ugyanis az a legfőbb szempont, hogy olcsóak legyenek, így minden olyan adalékanyagot (ízfokozót, tartósítószert, festékanyagot, állományjavítót) tartalmaznak, melyek tisztán kémiai úton állítódnak elő. Ezek nyilván nem jók az emberei szervezet számára, mely ha nagy dózisban kapja meg ezeket a káros anyagokat, akkor az képes taccsra tenni az immunrendszert. Ekkor a helyzetet már csak kívülről lehet megoldani, méregtelenítés útján. Méregtelenítés hiányában ugyanis a toxinok felgyülemlenek a vastagbélben, ahonnan a véráram ráadásul el is fogja őket vinni a belső szervekig, ha a salakanyag sokáig marad ott. A salakanyag ráadásul meg is akadályozza a tápanyagok megfelelő felszívódását, az ürítést, sőt, növelni fogja a vastagbélrák kockázatát is! A méregtelenítés tehát egyértelműen kelleni fog nekünk, hogy mindezeket a gondokat elkerüljük.