Az iskolásokat segítő figyelemfejlesztő játékok

Figyelemfejlesztő játékok

Napjainkban egyre több gyerek szenved hiperaktivitásban. Emiatt képtelenek figyelni az órákon és néhány esetben még a tanárnak is problémát jelentenek.
Ezekben az esetekben hasznosnak bizonyulnak a figyelemfejlesztő játékok, amelyek segítik a koncentrációs képesség kialakulását és körvonalazódását. Természetesen ez az óvodásoknak is előnyös, mert már úgy fognak bemenni az iskolába, hogy igenis képesek odafigyelni az órán történtekre. Ráadásul mindezt szórakoztatóan tanulják meg, vagyis úgy, hogy lényegében észre sem veszik. A figyelemfejlesztő játékok során nemcsak a koncentráció képessége fejlődik, hanem kialakul az empátia. Mindezek mellett még sikerélményben is részük lesz, valamint azt is megtanulják, hogy mit jelent a vereség.
A türelem fogalmával és a játékosok érvényesülésével szintén megismerkednek. Mindezekre a tulajdonságokra igen nagy szükségük lesz a későbbiekben. A figyelemfejlesztő játékok gyakran az iskola előtt állókat készítik fel. Persze olyan termékek is kaphatóak, amelyek 10 vagy 12 éves csemetéket is képesek könnyedén lekötni.