Nem hivatalos oldal

Egészség

A NaturalSwiss csalás mint jelenség egyáltalán nem hihető!

Naturalswiss csalás

Naturalswiss csalás

Amikor valaki megvádolja a másikat valamivel, akkor ott érdemes olyan bizonyítékot is a vád mellé csatolni, ami aztán minden kétséget kizárólag igazolja a vád állítását. Ha ilyen bizonyíték nincsen, akkor ott a vád állítása bizony igen ingatag lábakon fog állni. Amikor arról olvasunk, hogy NaturalSwiss csalás, akkor bizony jó lenne ennek örvén bizonyítékot is látni. Itt informálódhat: http://www.naturalswisscsalas.info/ Azonban az, hogy a NaturalSwiss csalás útján szedi el a vásárlók pénzét (azokét, akik méregtelenítésre vágynak), egyáltalán nem bizonyítható. Ilyenkor az a vád hangzik el, hogy a NaturalSwiss termékei nem érnek semmit sem, és ezért a vállalat csalást követ el, hiszen mindezek ellenére a piacon tartja azokat. Sőt, az az oldal, blog vagy fórum, mely ezt állítja, OLvasd Tovább

A szükséges probiotikum jelenléte elengedhetetlen a szervezet védelme szempontjából.

Probiotikum

Probiotikum

Ha valaki látott már olyan joghurtos reklámot, mely az emberi bélflóra fontosságát hangsúlyozta a joghurtfogyasztással karöltve, annak nem jelent újdonságot, ha azt hallja, a bélflóra egészsége nagyon is fontos a szervezet szempontjából. A bélflóra hatékonysága nagyban függ a szükséges probiotikum mennyiségétől. Hogy mi az a probiotikum? Nos, nem csak kártékony baktériumok léteznek, hanem hasznos baktériumok; ezek a probiotikumok. A szükséges probiotikum szerepe az immunrendszer védelmében, a bélflóra egészségének megőrzésében van, így ha nincsen jelen kellő mennyiségben, akkor annak negatív következményei tudnak lenni. A szükséges probiotikum már attól képes megfogyatkozni, hogy az ember elővigyázatlanul túl sok probiotikumot fogyaszt, OLvasd Tovább

A vashiány okai és megszüntetése egyszerűen megoldható

A vashiány okai és megszüntetése

A vashiány okai és megszüntetése

A vashiány oka növeli a vérszegénység kialakulását. Sokszor nem is lehet észrevenni és csak akkor szembesülünk vele, amikor már túl késő. A vas nélkülözhetetlen a szervezet számára. A vashiányos vérszegénység a lakosság nagyobbik részét érinti. A vashiány okai és megszüntetése komoly feladat és nem szabad elhanyagolni. A vashiány jelei közül meg kell említeni a rossz immunrendszert, gyengült erőnlétet és egy csökkentett energiaszintet.
OLvasd Tovább

Méregtelenítő program a minőségi tisztításhoz.

Méregtelenítő program

Méregtelenítő program

Sokat hallhatunk arról, hogy milyen hatással vannak a tisztító kúrák az emberi szervezetre, hogy milyen pozitív hatásokkal tudnak szolgálni, mégsem jut eszünkbe használni őket, ha rendszeresen emésztési problémáink vannak. Pedig kellene, hiszen egy méregtelenítő program előidézheti a helyreállítást, amelyet a szervezet magától már nem képes elvégezni! Bizony, szükség van rá és mindenkinek! Nincs kivétel, hiszen nincs olyan, aki ne érintkezne a szennyezett levegővel, adalékanyagokkal az élelmiszerekből, vagy épp kozmetikumokkal, melyet nők és férfiak sokasága használ. A Herbálfix méregtelenítő program arra szolgál, hogy kipucolja ezeket az anyagokat a szervezetünkből, hogy azok tovább ne terhelhessék azt, ne gátolják annak működését. A belekben olyan méreganyagok rekedhetnek meg, amelyek nem hogy kiürülni nem tudnak nagy mennyiségük folytán, hanem még le is tapadnak, így okozva további kellemetlenségeket! OLvasd Tovább

A béltisztító program megtisztítja a beleket a felgyülemlett mérgektől, hogy Önnek ne legyen ebből kifolyólag később panasza.

Béltisztító program

Béltisztító program

Az ember a napi működéséhez szükséges energiát evéssel viszi be a szervezetébe. Ám nem csak tápanyagok kerülnek ekkor a testbe, hanem sajnos káros adalékanyagok is, melyek ha hosszú idő át nagy mennyiségben érik a a testet, akkor a toxinok sajnos fel fognak halmozódni. Ekkor pedig béltisztító program kell, hogy a lerakódott mérgeket ki tudjuk pöckölni magunkból. A méreganyagok azért képesek felgyülemleni, mert az immunrendszer egy ponton túl már nem képes kezelni a nagy mennyiségben érkező toxinokat, így azok közül jópár le fog rakódni a szervezetben. Mivel a védekezőrendszer nincs éppen csúcsformában, a béltisztító program lesz az a módszer, amivel meg lehet szabadulni a vastagbélben lévő káros anyagoktól. OLvasd Tovább

A probiotikum olyan jóindulatú baktérium, melyre szüksége van a szervezetnek.

Probiotikum

Probiotikum

Amikor valaki egészségtelenül él, akkor nem pusztán az elhízástól vagy éppen a dohányzás okozta tüdőráktól, az alkohol okozta májproblémáktól kell tartania (természetesen csak akkor, ha az illető sokat eszik, sokat cigizik és sokat iszik), hanem például attól is, hogy a testében lévő probiotikum nem lesz jelen olyan számban, hogy eredményesen tudja védelmezni a szervezetét. A probiotikum olyan hasznos baktérium, amely okkal van jelen az ember emésztőrendszerében. Itt informálódhat: http://meregtelenites-dieta.com/probiotikumok-evszazada Ez az ok pedig sokrétű, hiszen a probiotikumok egyrészt az immunrendszer egészségéért is felelnek, hogy az ember ne legyen védtelen a különféle kórokozókkal szemben, csökkentik a gyulladást a testben, valamint segítik a megfelelő emésztést. Ha egészségtelenül étkezünk, ha túlzásba visszük az antibiotikumok használatát, azzal azt fogjuk elérni, hogy a probiotikum egy jó része elpusztul. OLvasd Tovább

A béltisztító kúra még az elhízás ellen is megoldást jelenthet!

Béltisztító kúra

Béltisztító kúra

Rendkívüli hatásokat tudhatnak magukénak azok a készítmények, melyeket a bélrendszer tisztítására alkalmazunk. Hozzájárulnak a salakanyagok kiürítéséhez, továbbá más módon is kifejthetik hatásukat. Egy béltisztító kúra nem csak szimplán a belek tisztítására irányul, hanem vele együtt olyan hatásokra képes, amit máshogyan nem tudnánk elérni ilyen kíméletesen! Megoldást jelenthet a bőrproblémák és az elhízás ellen is, hiszen egyre többen látják be jótékony hatásait a fogyókúrák sikertelenségét követően! Mivel kipucolja az akadályokat a szervezetből, így a fogyás is könnyebben útnak indulhat, amihez persze további kiegészítő módszerekre van szükség. Egyik közülük a megfelelő diéta betartása, amit a béltisztító kúra mellett is alkalmazni lehet, de mégsem igényel nagy önmegtartóztatást. OLvasd Tovább

A Goji bogyó juice + szárított formája is hatékony

Goji bogyó juice + szárított

Goji bogyó juice + szárított

Ön ismeri a Goji bogyó számos jótékony hatását? Tudta, hogy a vese, máj, de még a szem egészsége is serkenthető ezzel a csodabogyóval? A Goji bogyó juice + szárított formája egyaránt eléri a kívánt hatást a szervezetben, amennyiben rendszeresen használva van. A kínai gyógyászatban kulcsfontosságú szerepe van a Goji berry tulajdonságainak, ugyanis immunerősítőként és májvédőként is használják. Nagyon sok béta-karotint tartalmaz, ami által elősegíthető a szem egészségének a megőrzése, valamint a káros szabadgyökök megkötése is. OLvasd Tovább

A méregtelenítő program használatával a salakanyagok kiüríthetőek a szervezetből.

Méregtelenítő program

Méregtelenítő program

Ha már muszáj enni, hogy életben maradjunk, akkor nem árt, ha úgy is csináljuk, hogy aztán a végén életben is maradjunk. Mire gondolunk? Nos, leginkább arra, hogy az ételek minősége meglehetősen változó. Az egészségestől kezdve a hulladékig minden megtalálható a szupermarketek polcain, s ha mi az olcsó ételeket preferáljuk, akkor a méregtelenítő program idővel biztos, hogy nem lesz elkerülhető a számunkra. Már csak azért sem, mivel ezek az olcsón és gyorsan gyártott kész- és félkész élelmiszerek nagy mennyiségben tartalmaznak olyan toxinokat, melyek abszolút károsak az emberre nézve; ha ezekből túl sokat juttatunk be a szervezetbe, az immunrendszerünk letérdel, s a mérgek eltávolítása nem fog megtörténni. OLvasd Tovább

Kellenek a testnek a vitaminok

Vitaminok

Vitaminok

Milyen tünetekre számíthatnak azok a személyek, akik nem fogyasztanak elég vitamint? Sokak ilyenkor kénytelenek hajhullással, fáradtsággal, izomfájdalmakkal, zavartsággal, idegességgel és gyengeséggel számolni, amely nagy hátrányt jelenthet a mindennapok során.

Jól látható tehát, hogy a vitaminok fogyasztása nem nélkülözhető, mert az anyagok hiányában igen kellemetlen gondok üthetik fel a fejüket. OLvasd Tovább