Ha Önnek pénztárgép kell, akkor tőlünk máris rendelhet!

Pénztárgép
Pénztárgép

A kiskereskedelemben pár éve gyökeres változást hozott az a változtatás, ami száműzte a boltok polcairól az addig csöndben ott üldögélő pénztárgépeket. Amikor ezekre a kasszákra azt mondták, hogy túlzottan buták ahhoz, hogy a továbbiakban is ellássák a feladatukat, akkor olyan online, netre kapcsolódó pénztárgép került minden régi masina helyére, amivel már a kormányzat is elégedett lehetett. Ugyanis a hagyományos kasszák lehetőséget teremtettek arra, hogy sok kiskereskedő úgy fizessen be kevesebb adót a forgalma után (mint amennyit eredetileg kellett volna), hogy nem kellett túlzottan félniük a lebukástól. Az új pénztárgép immár beépített Adóügyi Ellenőrző Egysége miatt folyamatos összeköttetésben áll a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervereivel, így aztán az adóhatóság mindig ellenőrizni tudja az adott kasszát, lát minden vonatkozó tranzakciót stb. Már maga az újgenerációs pénztárgép megléte is jóval nagyobb adózási fegyelemre sarkallta azokat, akik korábban ügyeskedtek egy kicsit. S mivel már az ellenőrzések lefolytatása is egyszerűbb az új pénztárgépekkel, így aztán a kiskereskedők többsége inkább tisztességesen beüt minden eladott tételt a kasszába, mintsem büntetést fizessen utána, ha lebukik. Aki pénztárgépre vágyik, annak a Fiscat remek masinákat kínál megvételre!