Jó az autó hifi, de csak mértékkel használva

Autó hifi
Autó hifi

A fiatalok élnek-halnak a zenéért, nem egyszer azonban túlzott hangerővel hallgatják. Nem egy alkalommal hallható az elhaladó személygépkocsiból, ahogy dübörög az autó hifi felszerelés.
Ez a vezetési forma veszélyessé is válhat, nem csak azért, mert elvonja a sofőr figyelmét a közlekedésről, hanem azért is, mert így teljesen lemarad a körülötte történő eseményekről. A biztonságos közlekedés arra az elvre épül, hogy a résztvevők folytonosan figyelnek egymásra, és kölcsönösen igyekeznek elkerülni a veszélyes helyzeteket.
Egy dübörgő autóban mindent lehet hallani, csak a körülötte közlekedők által leadott vészjelzéseket nem. A közlekedésben a hangjelzések legalább annyira fontosak, mint a fényjelzések, ha a sofőr ezeket nem látja, hallja, nagy eséllyel kerülhet veszélyes helyzetbe. Az autó hifi felszerelés vagány dolog, sokszor lehet is dicsekedni vele, ha olyan az alkalom, de a zsúfolt utakon a hangfokozat csak akkora legyen, hogy minden tülkölést, fékcsikorgást meghalljon a gépkocsivezető.