Mitől lesz intelligens termosztát?

Honeywell zónamenedzser
Honeywell zónamenedzser

Az intelligenciának több mércéje van. De nem csak az emberekre használjuk már ezt a kifejezést, hanem azokra az eszközökre is, amelyek ügyes dolgokra képesek. Ilyen az intelligens termosztát, amely hallgat az emberi vezérlésre és képes végrehajtani a belé ültetett programot.
Köszönhetően a mai technológiának, egyre több olyan eszköz áll a hétköznapokban rendelkezésünkre, amelyek nagy segítségünkre vannak. Persze az intelligens termosztát nem önmagától teszi a dolgát, hanem az emberi programozásnak köszönhetően.
Mondhatjuk úgy is, hogy ez egy beültetett intelligencia. De tény, hogy ez és az ehhez hasonló programozhatóság segítségünkre van a mindennapokban. Ami az intelligens termosztát esetében azt jelenti, hogy egy beprogramozott időpontban képes ki- és bekapcsolni a rábízott fűtési rendszert és a kellő időben a kívánt hőmérsékletre felfűteni a lakást.
Ennek a műveletnek több előnye is van, hiszen amíg nem tartózkodik senki a lakásban, kár azt melegen tartani, viszont mire az első családtag hazaér, már ismét kellemes meleg van.