Rózsagyökér kapszula a stressz okozta panaszokra

Rózsagyökér kapszula

A stressz nemcsak az általános közérzetünkre van hatással, hanem az egészségi állapotunkra is, ezért mindent meg kell tenni, hogy a különböző stressz-faktorokat elkerüljük. Ha pedig nem lehetséges, hogy valami feszültséget okozó dolgot teljesen kizárjunk az életünkből, akkor valamilyen módon biztosítani kell a szervezetnek egy olyan támaszt, ami által könnyebben veszi az akadályokat.
A rózsagyökér kapszula egészen egyedi módon veszi fel a harcot a stressz ellen, ugyanis növényi eredetű hatóanyagok révén segít oldani a feszültséget, egyensúlyban tartani az anyagcserét és beindítani a méregtelenítési folyamatokat. Tudni kell, hogy a mellékvese által termelt hormon, a kortizol felelős azért, hogy a nagyobb megterhelésnek kitett időszakokban is bírjuk a strapát.
Azonban, ha ez az állapot elhúzódik és heteken, hónapokon keresztül erős stressznek vagyunk kitéve, akkor a mellékvese kifárad, így nem tud megfelelő mennyiségű hormont előállítani és egyre nehezebben fogjuk bírni a nehéz helyzeteket is. Szerencsére a rózsagyökér kapszula nemcsak nyugtató hatású, hanem a kortizol előállítását is tudja fokozni, így több szinten is a segítségünkre tud lenni.
Továbbá azzal is jó tisztában lenni, hogy a stressz miatt egyéb hormonális probléma is felléphet, mivel a hormonok igen komplex hálózatot képeznek, így ha a kortizol termeléssel gond van, akkor a női nemi hormonok egyensúlya is felborulhat. A jó hír, hogy erre is van természetes megoldás, mégpedig a nagyszerű ciklusbarát krém használata, ami a rózsagyökér kapszula mellett is lehet alkalmazni.
A két termék együttes hatásának köszönhetően, egyszerre lehet enyhíteni a kiváltó okot és a tünetet is, ráadásul úgy, hogy közben nem tesszük ki a szervezetünket újabb káros anyagoknak, mivel szintetikus összetevőket egyáltalán nem tartalmaznak. Természetesen a ciklusbarát krém használata akkor is hasznos lehet, ha nem stressz miatt alakul ki nőgyógyászati probléma, hiszen természetes progeszteron révén segíti elő a hormonegyensúly helyreállítását.