Amikor a kezünkbe veszünk egy könyvet, akkor is értékeljük a nyomtatott szöveg esztétikáját, ha nem értünk a tördeléshez, és
halványlila gőzünk sincs a nyomdai mértékrendszerekről. Szubjektív benyomások
ezek, melyek azonban elválaszthatatlanok az olvasás élményétől. Lássuk csak
honnan is indult az egész.
A nyomdai mértékrendszer egységesítését és rögzítését az üzemek közötti anyagszállítás tette szükségessé. Az Európában ma
is használatos szabványt Pierre Simon Fournier kezdte meg 1737 körül. Fournier
rendszerének lényege az volt, hogy a betű-törzsméretek egy alapegység
többszörösei lehetnek csak. Ezt a szabványt módosította 1770-ben Francois Ambroise
Didot, mégpedig úgy, hogy összefüggésbe hozta a francia királyi lábméretekkel
hozta összefüggésbe.
A Didot-féle metrikus pontrendszert egy 1881-es nemzetközi nyomdászkongresszus rögzítette Hermann Berthold feldolgozása alapján. Minden nyomdai hosszméret a Didot-féle pont egész számú többszörösének felel meg. Az amerikai pontrendszert 1886-ban
rögzítette az USA betűöntőinek szövetsége, az angolszász országok ezt vették át
és alkalmazzák ma is.
Az említett rendszerek mellé harmadikként csatlakozik a számítástechnikai pontrendszer, amely az amerikai pontrendszer egész pointokra kerekített változata. Mivel az ólomszedést és a fényszedést ma már nem
alkalmazzák, egyre inkább elveszíti jelentőségét az európai, és az amerikai pontrendszer,
a számítógépes nyomdai előkészítés és a számítástechnikai pontrendszer lassan,
de biztosan egyeduralkodóvá válik.
Kovács Rhewa Andrea
Nyomdai mérték és pontrendszerek