Nem hivatalos oldal

Az elektromos egykerekű alkalmas arra, hogy azzal Ön városban akár még munkába is járjon, ha akar.

Elektromos egykerekű

Elektromos egykerekű

Manapság az elektromos motoroknak és akkumulátoroknak hála elég széles paletta áll a városban lakó emberek rendelkezésére olyan járművekből, amikkel közlekedni lehet. Persze nem mindegyik alkalmas arra, hogy azokkal hosszú utakat tegyen meg az ember. Ám ha nem több tíz vagy szám kilométerekről van szó, akkor még éppen egy elektromos egykerekű is képbe kerülhet, ha gyors helyváltoztatásról van szó. Itt tájékozódhat: http://www.airwheelshop.hu/ips_airwheel_elektromos_egykereku Ha látott már Segway-t, akkor tudja, hogy milyen egy önegyensúlyozó jármű, amit a benne található giroszkóp tart egyensúlyban. Egy ilyennel úgy lehet haladni, hogy az egyetlen tengelyen lévő két kerék miatt a felületes szemlélőnek úgy tűnik, hogy a járművön álló ember a következő pillanatban a földre zuhanhat. A giroszkóp (mely egyébként az elektromos egykerekű fő attrakciója is) minden esetben egyensúlyban tartja a “sofőrt”. Ami az elektromos egykerekű mellett szól, mint ideális városi közlekedési eszköz, az a hordozhatósága. Mivel ezek súlya néha nem több, mint egy országúti kerékpáré, így nem kell attól félni, hogy leszakadna a karunk, ha huzamosabb ideig vinnünk kell a kezünkben tartva. Egy ilyen eszköz nagyjából annyival képes menni, mint egy bicikli, amivel az ember városi környezetben kénytelen haladni, tehát olyan 18 km/h-s átlaggal.

Print Friendly, PDF & Email