Absoloot az abszolút 2. rész

Nyomda
Nyomda

Az Absoloot nyomdával együtt dolgozni nem
diplomafüggő tevékenység. Az alapítók elsősorban a kreativitást, tehetséget, és
szorgalmat respektálják, illetve nagyon fontosnak tartják az is, hogy a
kiszemelt fiatal művész ne csak tudjon, de akarjon is dolgozni, legyenek hosszútávú
céljai, tervei. Saját bevallásuk szerint a papír iránti szerelmük már az
általános iskolában elkezdődött, mégpedig az év eleji tankönyvvásárláskor.
A rituálészámba menő kvázi kötelező elfoglaltság számukra azonban ünneppé
nemesedett. „Régóta megvan bennünk a papír iránti szerelem: minden a
tankönyveknél kezdődött, olyan jó illatuk volt! Aztán idővel ez csak
fokozódott, miután láttuk, milyen sokszínű a paletta, ha nem sajnálod a
fáradtságot, és utánajársz a dolgoknak.
Rengeteg mintát és mintakönyvet kapunk
a gyártóktól, és a mai napig szuper érzés, amikor hétfőn mindenféle gyönyörű
papírminta vár a postaládában!” – nyilatjozták az alapítók. A főleg papírral
és magasnyomtatás technológiával dolgozó vállalkozás a nyomdai megoldások
mellett designkozultációt is kínál a megrendelőknek.
Ez az igény mondhatni a
professzionális munka eredménye; a termékeik láttán többen is megkeresték őket
ezzel a kéréssel. Egyedi megrendelést is vállalnak; a munkafolyamat első része
a megrendelővel való mélyreható kommunikáció, ezután következik a megfelelő
hordozó kiválasztása, és a makettkészítés. A nyomdát, egyfajta kreatív
alkotóműhelyként aposztrofálják, a megrendelő minden elképzelését
megvalósítják, legyenek azok bármilyen bonyolultak.
Kovács Rhewa Andrea