Az ezüst ékszer van, hogy a lehető legjobb ajándék tud lenni.

Ezüst ékszer
Ezüst ékszer

Amikor valaki éppen azon töri a férfi a fejét, hogy a párját mégis mivel lepje meg, akkor igen sokszor az lesz ennek a töprengésnek a vége, hogy az illető a megannyi ötletet mind lesöpri agya mentális asztaláról, s ahhoz a megoldáshoz nyúl, mely az évszázadok, évezredek alatt már annyira bevált: ékszert vásárol a nőnek. Az ezüst ékszer, ha emellett dönt valaki, képes lesz örömöt csalni bármilyen nő orcájára! Az ezüst ékszer ráadásul jóval megfizethetőbb, mint egy aranyból készül darab, mert jóval nagyobb számban, mértékben fordul elő a Földön. Ez persze nem von le semmit az ezüst ékszer eszmei értékéből, hiszen aki szívből adja, amit ad, az pontosan tudja: az ajándék nominális értéke egy dolog; hogy aztán az adott dolog mennyit is ér annak, akinek adtuk, az pedig egy egészen másik. Sőt, van az ezüst ékszernek egy olyan oldala, amit főleg a viselőik szoktak szem előtt tartani. Az ezüst ugyanis jóval semlegesebb megjelenéssel bír, mint egy aranyékszer, így nem látszik már messziről, hogy valaki milyen anyagból készült ékszert visel, s hogy az mennyire értékes. Aki tehát a visszafogottság híve, az méginkább előtérbe szokta helyezni az ezüstöt, mint ékszert. Ajándékozzon hát ilyen nemesfémet, ha nem szereti a hivalkodást!